Ilyen amikor egy film szállítja amit a hype sugallt? Oké, nálatok nem tudom hova esett Marty, de itt a nagyváros táborban ha nem is messiásként, de egy remek élményként volt előzetesen belőve, ami könnyedén sikerült Chalametéknek.

Lehet ide a leadbe még kéne emlegetni hasonlóságnak mittudomén, a Hustlert és a Color of Moneyt, de inkább balról támadnék, a Marty Supreme olyan, mint a Crank, amikor kijöttem a moziból fel tudtam volna rúgni valakit. Ennyi energia iszonyat kevés filmben van. Pedig “csak” “életrajzi”* mű egy pingpong bajnokról, bár nem a sporton van a fókusz.

A történet Marty Mauser körül bonyolódik, és azért tettem az előbb csillagot a biográfia mellé, mert igazából lazán alapul az igazi Marty Reisman életén a film. Elnézve a csávó wikijét, csak pár fordulatot vettek át, és a showman viselkedéséből kicsit, meg a mondást, hogy valamennyire szélhámosnak kell lenni a jó pingpong játékosoknak. Na a kötelező kört leszerváltam.

Tehát Marty épp az angol világbajnokságra készül, de előbb még teherbe ejti a gyerekkori jóbarátját, átver egy kicsit lassú srácot, és kirabolja a nagybácsiját, hiszen kell a pénz repjegyre. Két és fél órás a film, és az első tízet írtam le belőle. Valahogy így kell elképzelni az egész művet, Marty szélhámosként felültet mindenkit, és az ezzel járó következményekkel zsonglőrködik. Konkrétabban a film majdnem fele arról szól, hogy igyekszik pénzt szerezni a japán világbajnokságra való kijutásra, és ehhez milyen utakat próbál bejárni, mennyi embert képes bántani, hogy végül csak utolérje az élet pofonja.

Mindezt megfejelve azzal, hogy a szélhámos nárcisztikus maszk mögött valami eszméletlen belső késztetés van a sport élére törésre. Nem csak a pénz és a hírnév Mary fő hajtó ereje, inkább az élet versengésében akar az élre kerülni, amihez jó keret a megtermékenyülést mutató főcím és az utolsó mosoly.

Tudom, nagyon magasra tettem a lécet az elején, de azt mindenképp hozzá kell tennem, hogy a főszereplő nem jó ember, hogy enyhén fogalmazzak. Igazi hasonlítás még a Wolf of Wall Street, csak fényűzés helyett a mocsokba merülés közben tökéletes a flow és repül az idő. Nem szerethető Marty Mauser, és csak kicsit tudtam neki drukkolni, amikor látszólag minden összeesküdött ellene, de még akkor is ugye mennyi rosszat tett a helyzet előtt. Mondjuk itt már teljesen látszik a casting ereje, hiszen nem lehet nem szurkolni a Kevin O’Leary által alakított karakter ellen. (Főleg, és egy kis valóság, hogy O’Leary szerint miért nem használtak AI-t az extrák helyett…) Koppanni kell a g**i üzletembernek is kicsit. Kalandozok megint, szóval nem szerethető a főszereplő, de végig érdekes.

Viszont, bár eddigi is bírtam Timothée Chalamet alakításait, és a Dűne se semmi tőle a 2. részben, a Complete Unknown is remek volt, de itt aztán tényleg eltűnt. Hihetetlen, hogy mennyire át tudja venni a vásznat a pali, ez mindenképp sztár kvalitás, akármennyire is kapálóznak páran ez ellen. Az se semmi amúgy, hogy Odessa A’zion és Gwyneth Paltrow az egyedüliek, akik képesek tartani a lépést Timmy-vel itt.

A megvalósítás pedig zseniális, bár itt már lesznek negatívumok azért. Ugye a Safdie testvérek a Good Time – Uncut Gems duóval már letettek két nyughatatlan mesterművet, aztán szétváltak, és úgy tűnik az igazi juice a Marty Supreme felé kanyarodó Josh Safdie-nél volt, mert Ben Safdie az Oppenheimer-beli szereplése után filmügyileg a Smashing Machine-t tette az asztalra, oké, sorozatilag a Curse-t, de ott meg a zseni Nathan Fielderrel alkotott közösen, szóval az nem teljesen saját.

Igazából a Safdie tesók együtt erősebbek, vagyis inkább különlegesebbek voltak, és Josh Safdie-t jobban érdekli a megvalósítás része a rendezésnek, a fényképezés, a vágás, a színészek energiájának tökéletes megcsapolása, így látszólag ő adta a közös stílusuknak a könnyen felismerhető részét. A Marty Supreme az említett Good Times – Uncut Gems életműbe illik jobban, csak épp hagyományosabb, egyszerűbb film annál. Mármint nem a sport a lényeg, de mégis csak annak a zsánernek a zabigyereke ez, onnan merítve a csúcspontját is, így könnyebb kapcsolódást ad a nézőnek, mint az említettek.

Persze az is tény, hogy Josh Safdie hozta magával az Uncutból Darius Khondji-t cinemtographernek — aki amúgy Eddingtont & Mickey 17-et is lőtt 2025-re, itt pedig 35mm-es filmre dolgozott — és Ronald Bronsteint írónak. Szóval ezért is lehet közelebb ahhoz a filmhez a Marty Supreme.

Még azt akartam, hogy a filmbeli karaktert látva mindent értek a reklámkampányból. Nem adta el tökéletesen a filmet amit Chalamet művelt benne, de külön előadás az egész, remek DVD extra.

Tehát a nagy negatívumom az, hogy hagyományosabb a Marty Supreme, mint az Uncut Gems? Na jó, a közepén Marty elég sok utat jár be némi pénz előkerítéséhez, és ott mintha lenne üresjárat (bár gázfröccsöt akkor is nyomott Josh Safdie, szóval inkább túltöltések ezek), de ezzel zárom is ezt a sort. Hatalmas moziélmény volt, az biztos, ilyen lelkesen ritkán jövök ki. Szerintem akit nem kap el az energia, azt inkább kimeríti majd, a megosztóbb darabok közé sorolnám a filmet, de akit feltölt, nos…